Medveczki-Klement Krisztina (Kriszti néni)
óvodapedagógusCicamica csoport
Szia Kedves Érdeklődő!
A Cicamica csoport a központi épületben található első csoport.
A gyermekek többsége tanköteles, nagycsoportos korú. 2020 szeptembere óta járnak a gyermekek ebbe a csoportba közülük 13 lány és 9 fiú. 2 gyermek középsős és 1 kiscsoportos korú.
Nagyon összeszokott kis társaság, befogadóak, kedvesek, odafigyelnek egymásra.
Imádnak építeni, énekelni, homokozni, futkározni és fodrászosat játszani. Szívesen kísérleteznek, új dolgokat fedeznek fel,segítenek egymásnak.
Mi pedagógusok is nagy hangsúlyt fektetünk a társak elfogadására, és arra neveljük őket, hogy segítsék egymást. Nagycsoportra elértük azt a szintet, hogy szinte mi már csak iránymutatás képpen vagyunk jelen ezekben a társas helyzetekben, hiszen nagyon önállóan, és éretten viszonyulnak az esetleges konfliktusokhoz.
Kiemelt célunk, az egyes részképességek differenciált, gyermekekhez igazodó egyéni fejlesztésén túl, a szociális kompetenciák fejlesztése, de legfőképpen az, hogy minden gyermeket saját képességeihez mérten felkészítsünk érzelmileg az iskolai életre.

Nagy Gáborné (Anikó néni)
óvodapedagógusBarabás Mónika (Mónika néni)
dajka